
Ma már minden eddiginél könnyebb állásra jelentkezni: szinte minden új állásajánlat megtalálható az interneten, és a jelentkezés mindössze néhány kattintást igényel. Ez megkönnyítette a munkáltatók és az álláskeresők dolgát is, ugyanakkor jelentősen megnövelte a versenyt, és az erős önéletrajz szükséges, de már nem az egyetlen eszköz. A kísérőlevél segíteni tud abban, hogy a jelentkezése a kiválasztási lista élére kerüljön.
A digitális munkaerő-felvétel korában a kísérőlevél talán régimódinak tűnik, de továbbra is ez az egyetlen személyre szabott aspektusa a munkaerő-felvétel interjú előtti szakaszának: ez az a pont, ahol a toborzó „megismerheti” az Ön énjét, ami javíthatja az esélyeit, hogy továbblépjen a következő szakaszba. A kérdés tehát az, hogyan készítse el a kísérőlevelet úgy, hogy kitűnjön a tömegből?
Ismerje meg a vállalatot és annak értékeit
Mielőtt elkezdené a kísérőlevél megfogalmazását, tájékozódjon minél többet a megpályázott pozícióról és a szervezetről. A munkáltatók mindenképpen látni akarják, hogy alkalmas-e az állásra, de azt is tudniuk kell, hogy Ön kulturálisan is jól beilleszkedik-e a szervezetbe. Ügyeljen arra, hogy ez tükröződjön a kísérőlevelében is, és mutassa be, hogy a különleges adottságai és személyisége hogyan illeszkednek a vállalat filozófiájához és szellemiségéhez.
Legyen egyszerű és lényegre törő
A kísérőlevélben azt fejti ki, hogy miért jelentkezik az állásra, és megmutatja, hogy alkalmas a pozíció betöltésére. Arra kell összpontosítania, hogy profilja hogyan kapcsolódik a munkaköri leíráshoz és a megkövetelt képesítésekhez. Ez az iránymutatás segít abban, hogy csak a lényeges információkra szorítkozzon. Kerülje a túl sok divatos szó vagy toborzási frázis használatát, mivel így kísérőlevele csak egy lesz a sok azonos formulát követő levél közül. A levél ne legyen több három-négy bekezdésnél: ez a terjedelem elegendő kell, hogy legyen ahhoz, hogy kifejtse a legfontosabb pontokat.
Ne küldjön sablonlevelet
Ha több pozícióra is pályázik, nagy a kísértés, hogy egy általános sablont készítsen, amivel időt takaríthat meg. Azonban ügyeljen arra, hogy a tartalmat a megcélzott pozícióra szabja. Még előnyösebb, ha megtudja, ki a munkaerőfelvételi vezető, és személyesen szólítja meg.
Igénybe veheti-e a mesterséges intelligencia (MI) segítségét?
A mesterséges intelligencia szerepét nem lehet letagadni. A mesterséges intelligencia életünk számos területére beszivárgott, és nem érdemes úgy tenni, mintha nem lenne szerepe a munkaerő-felvételben. A kísérőlevél írásakor a mesterséges intelligencia használata lehet jó ötlet, de akár rossz lépés is, attól függően, hogy azt miként használja:
Hogyan ne használja:
- Ha betáplálja az önéletrajzát az MI egyik szövegíró alkalmazásába, és arra kéri, hogy írja meg Önnek a kísérőlevelet, akkor olyan szöveget fog kapni, amelyben vagy semmi sem utal az Ön személyiségére, vagy pedig – ami még rosszabb – ugyanúgy fog kinézni, mint mindenki másnak a kísérőlevele. Egy teljes egészében a mesterséges intelligencia által generált kísérőlevél nyilvánvalóan fel fog tűnni a potenciális munkáltató számára, aki nagy valószínűséggel félre fogja dobni a jelentkezését.
Hogyan használja:
- Használja úgy az MI-eszközöket, hogy azok segítsenek jobban megérteni a munkaköri leírást, és kiemeljék a pályázat szempontjából releváns részeket.
- Használja gondolatainak/jegyzeteinek a rendszerezésére a mesterséges intelligenciát.
További információra van szüksége arról, hogyan fogalmazzon meg egy egyedi kísérőlevelet? Olvassa el cikkünket arról, hogyan tűnjön ki a többi álláskereső közül ezekkel a kísérőlevél megírásához javasolt eredeti ötletekkel.
Kapcsolódó linkek:
Hozza létre Europass motivációs levelét
További információ:
Az Ön EURES tanácsadója
Élet- és munkakörülmények az EURES-országokban
EURES állásadatbázis
Az EURES szolgáltatásai munkaadóknak
EURES rendezvénynaptár
Közelgő online események
Az EURES a Facebookon
Az EURES az X-en
Az EURES a LinkedInen
Az EURES az Instagramon
Leírás
- Közzététel dátuma
- 2025. szeptember 19.
- Szerzők
- Európai Munkaügyi Hatóság | A Foglalkoztatás, a Szociális Ügyek és a Társadalmi Befogadás Főigazgatósága
- Témák
- Javaslatok és tippek
- Kapcsolódó szakasz(ok)
- Súgó és támogatás
- Javaslatok és tippek
- Ágazat
- Accomodation and food service activities
- Activities of extraterritorial organisations and bodies
- Activities of households as employers, undifferentiated goods- and services
- Administrative and support service activities
- Agriculture, forestry and fishing
- Arts, entertainment and recreation
- Construction
- Education
- Electricity, gas, steam and air conditioning supply
- Financial and insurance activities
- Human health and social work activities
- Information and communication
- Manufacturing
- Mining and quarrying
- Other service activities
- Professional, scientific and technical activities
- Public administration and defence; compulsory social security
- Real estate activities
- Transportation and storage
- Water supply, sewerage, waste management and remediation activities
- Wholesale and retail trade; repair of motor vehicles and motorcycles