
A 23 éves Margarida Garcia és párja, Pedro új tapasztalatok szerzése, karrierépítés és a jövőbeli családalapítás céljából szerettek volna Európán belül más országba költözni. Margarida, aki ápolónőnek tanult, utána pedig egy évet dolgozott egy újszülöttosztályon a portugáliai Almadában, elmondta, hogy mindig is az volt a céljuk, hogy a jobb munkakörülmények és az önálló élet lehetősége érdekében elköltözzenek. „A rendelkezésre álló jobb források miatt célunk mindig is egy európai ország, például a skandináv országok valamelyike volt” – mondja. „Ezek fejlettebb országok, ahol megfelelő egyensúlyt biztosítanak a munka és a magánélet között.” A döntés, hogy hová menjenek, akkor született meg, amikor Pedro állásajánlatot kapott a svédországi Göteborgban. Margarida öt hónappal később csatlakozott hozzá, és ma a göteborgi egyetemi kórház gyermekkardiológiáján dolgozik ápolónőként.
A Svédországba költözés során szerzett tapasztalataikon felbuzdulva a pár most saját munkaerő-közvetítő ügynökséget alapít Europe Connected by Talents néven, hogy ezzel segítsen a svéd vállalatoknak egészségügyi szakembereket és mérnököket toborozni az EU egész területéről, és elrendezze az ehhez kapcsolódó papírmunkát. Azt szeretnék, ha a jövőben vállalatuk csatlakozna az EURES hálózatához.
Gyakorlati lépések
A költözés előtt Margarida elkezdett svédül tanulni, hogy elérje az egészségügyi dolgozók számára előírt nyelvtudási szintet. „Kilenc hónapig tanultam és vettem részt nyelvtanfolyamokon, miközben még Portugáliában dolgoztam” – számol be róla. „A tanfolyam végéhez közeledve, miután sikerült munkát találnom, átköltöztem Göteborgba. Itt először ápolási asszisztensként dolgoztam, közben pedig elvégeztem a svéd nyelvtanfolyam utolsó modulját, ami kétségtelenül sokat segített a nyelvi fejlődésben és a zökkenőmentes beilleszkedésben.”
Az EURES által biztosított támogatásnak köszönhetően maga a folyamat egyszerű volt – mondja Margarida. Voltak azonban nehéz időszakok is. „Utam során kétségtelenül a legnagyobb kihívást az jelenti, hogy meg kell birkóznom a családom és a barátaim hiányával. Ezt úgy próbálom megkönnyíteni, hogy gyakran látogatok vissza Portugáliába, és emlékeztetem magam arra, hogy mindez azért van, hogy a jövőben én és a családom is jobb életet élhessünk” – mondja.
Margarida hozzáteszi: „Úgy gondolom, hogy a legjobb dolog ebben a változásban a személyes fejlődés volt. Ha egy új országban kezdünk közös életet, ahol nem ismerünk másokat, akkor a személyiségünk olyan oldalai fejlődnek ki bennünk, amelyeket korábban nem ismertünk, egy kicsit többet fedezünk fel saját magunkból, és új dolgokat tapasztalunk meg. Intenzív és nem mindig könnyű folyamat, de kétségtelenül olyasmi, amit nagyon ajánlok mindenki számára.”
Hogyan segített az EURES?
Margarida a svéd nyelvtanárán keresztül fedezte fel az EURES-t. „Valóban nagy segítséget jelent, és sok ajtót nyit meg azok előtt, akik országot szeretnének váltani” – mondja. „Én például a különböző svéd tanfolyamokhoz, a személyes interjúhoz és a svédországi áttelepüléshez is kaptam anyagi támogatást. Ez hihetetlen segítséget jelent, amit mindenképpen igyekszem minél jobban népszerűsíteni a változtatás iránt érdeklődők körében.”
Gloria Cunha Byström, aki az EURES svédországi irodája egészségügyi munkaerőfelvételi csapatának tagja, tanácsokkal látta el Margaridát, és eljuttatta önéletrajzát a legmegfelelőbb munkáltatókhoz. „Margarida az álláskereséssel és a célzott mobilitási programmal (TMS) kapcsolatos információkért keresett meg minket” – számol be Gloria. „Információkkal segítettem Margaridát a svédországi élettel és munkavállalással, az egészségügyi ágazattal, valamint a TMS keretében igényelhető támogatások kérelmezési eljárásával kapcsolatban. Elszántsága és konkrét céljai miatt nagyszerű volt együtt dolgozni Margaridaval” – teszi hozzá.
Gloria azt tanácsolja a többi uniós egészségügyi dolgozónak, aki Svédországba szeretne költözni, hogy először is kérvényezzék képesítésük elismerését a Nemzeti Egészségügyi és Jóléti Hivatalnál (Socialstyrelsen), majd kezdjenek el svédül tanulni.
További információért a következő címen léphet kapcsolatba a csapattal: healtharbetsformedingen [dot] se (health[at]arbetsformedingen[dot]se).
Tudjon meg többet Svédország élet- és munkakörülményeivel kapcsolatban
Kapcsolódó linkek:
További információ:
Az Ön EURES-tanácsadója
Élet- és munkakörülmények az EURES-országokban
EURES állásadatbázis
Az EURES szolgáltatásai munkaadóknak
EURES rendezvénynaptár
Közelgő online események
Az EURES a Facebookon
Az EURES az X-en
Az EURES a LinkedInen
Leírás
- Közzététel dátuma
- 2024. május 24.
- Szerzők
- Európai Munkaügyi Hatóság | A Foglalkoztatás, a Szociális Ügyek és a Társadalmi Befogadás Főigazgatósága
- Témák
- Üzlet / Vállalkozás
- EU mobilitási eszköztár
- Javaslatok és tippek
- Belső EURES hírek
- Munkaerőpiaci hírek/mobilitási hírek
- Toborzási trendek
- Ifjúság
- Kapcsolódó szakasz(ok)
- Az EURES szolgáltatásai
- Súgó és támogatás
- Javaslatok és tippek
- Munkaerő-piaci információk
- Élet és munka
- Ágazat
- Administrative and support service activities
- Human health and social work activities
- Professional, scientific and technical activities