
A 29 éves Giorgia a jobb életminőség reményében akart elköltözni szülővárosából, Padovából. Alig várta, hogy Észak-Olaszország viszonylag szennyezett részéről egy olyan országba települhessen át, ahol a városokat a parkok, a természet közelsége és a fenntarthatósággal kapcsolatos tudatosság jellemzi.
„Más európai helyszíneket is fontolóra vettem, de ez közelebb volt a családomhoz, és nagy rugalmasságot engedett nekem a külföldről való munkavégzés terén, ha meg akarom vagy meg kell látogatnom őket – mondta Giorgia. – Azt is nagyra értékelem, hogy a német vállalatoknál milyen remek a munka és a magánélet közötti egyensúly. Ez még csak nem is hasonlított arra, amit a szülővárosomban láttam.”
Giorgia irodalom és kommunikáció szakon szerzett alapdiplomát, de emellett két mesterdiplomával – olasz filológia, illetve kommunikáció és marketing szakon –, valamint három év szakmai tapasztalattal is rendelkezik. Már majdnem egy éve keresett munkát Németországban, amikor a közösségi médiában találkozott az EURES-szel és az EURES célzott mobilitási programjával (TMS).
Giorgia az EURES-portálon keresztül vette fel a kapcsolatot az EURES-szel, hogy tanácsot kérjen a költözéséhez. Megkeresésére Kim Prade, nemzetközi és speciális szolgáltatásokkal foglalkozó EURES-tanácsadó (ZAV, Nürnberg) válaszolt. Giorgia-t eleinte továbbra is elutasítások érték, de Kim útmutatásai alapján Giorgia elkezdett tanulni a tapasztalatokból, és a visszajelzéseket felhasználta az álláspályázataiban. Giorgia emellett a Szövetségi Munkaügyi Hivatal hivatalos ajánlólevelét is megkapta, és részt vett egy ZAV pályázati workshopon, hogy a nemzetközi munkaadók szemében növelje vonzerejét.
2025 februárjában Giorgiát egy angol nyelvű személyes interjúra hívták Németországba. Az utazását az EURES TMS finanszírozta, néhány héttel később pedig állásajánlatot kapott. Májusban már munkába is állt egy müncheni nemzetközi vállalatnál mint tartalomkezelő. Giorgia angolul dolgozik, emellett pedig a némettudását is fejleszti az EURES TMS által támogatott nyelvtanfolyamon, hogy jobban be tudjon illeszkedni.
Giorgia Így nyilatkozott: „Szeretem a munkámat, mert dinamikus, kreatív és rengeteg dolgom van. Úgy érzem, hogy meghallják, amit mondok, imádom a rugalmas munkavégzés lehetőségét, és hogy külföldről is tudok dolgozni.”
A kihívások leküzdése
Giorgia szerint a legnagyobb akadály az álláskeresés volt, de ebben segített az EURES. „Kim határozottan mellettem állt, nemcsak azzal, hogy tájékoztatott, hanem – ami a legfontosabb – érzelmi támogatást is nyújtott.”
Miután Giorgia elfogadta az állást, először keresett magának egy átmeneti szállást, majd egy hónappal a munkába állás előtt új lakásba költözött. A hasonló helyzetben lévőknek azt tanácsolja, hogy a lakhatással kapcsolatban kérjenek tanácsot új kollégáiktól. Az adminisztratív teendők közé tartozik a bankszámlanyitás és az egészségbiztosítás intézése, emellett új tevékenységekbe is kezdett, hogy legyen társasági élete. „Azt hiszem, még nincsenek valódi barátaim, de kollégáim nagyszerűek, kedvesen fogadtak és támogatnak.”
Giorgia hozzátette: „A legfontosabb dolog, amit ez a program – és személy szerint Kim – tett értem, az volt, hogy hitt bennem. Manapság kemény hely a munkaerőpiac, ezért kell a türelem és a kitartás. Éppen ezért az, hogy volt mellettem egy coach, aki támogatott, hitt bennem, megkérdezte, hogy érzem magam, és egyszerűen törődött velem, ez motivációt és erőt adott nekem ahhoz, hogy tovább folytassam. Végtelenül hálás vagyok ezért Kimnek. Akármilyen magányosnak és elveszettnek érzi magát az ember, ha van valaki, aki támogatja még azután is, hogy megkapta az állást, attól az egész élmény sokkal jobb lesz!”
Az EURES támogatása
Kim Prade, az EURES munkatársa szerint Giorgia hosszú álláskeresése kimerítő volt. „Amikor hozzám fordult segítségért, már elég frusztrált volt – mondta. – Úgy gondolom, hogy a TMS által nyújtott támogatás és az álláspályázati felkészítés, valamint egy jó adag szerencse együttesen kellett ahhoz, hogy rövid időn belül kapjon egy állásajánlatot, noha nem beszélt németül. Nem voltak jelentős akadályok, és a Giorgia-val való együttműködés nagyfokú bizalmon alapult; öröm volt látni, hogy mennyire motivált és elkötelezett.”
Kim más álláskeresőknek is azt tanácsolja, hogy ne adják fel a reményt. „Ha az ember nagyon motivált és elkötelezett, akkor biztosan jó állást fog találni. Ehhez azonban türelemre és kitartásra van szükség, és kell egy bizonyos mértékű frusztrációtűrő képesség is.” Hozzátette: „Fontos, hogy az álláskeresőnek reális elvárásai legyenek. Időbe telik, mire az ember beilleszkedik, új kapcsolatokat épít ki és lakást talál. Addig is el kell fogadni az ideiglenes megoldásokat, nem arra várni, hogy minden egyszerre történjen meg.”
Többet szeretne tudni? Nézze meg videónkat az EURES TMS Németországról, és tanulmányozza a németországi élet- és munkakörülményeket bemutató oldalunkat.
További információ:
Az Ön EURES tanácsadója
Élet- és munkakörülmények az EURES-országokban
Az EURES szolgáltatásai munkaadóknak
Az EURES rendezvénynaptára
Közelgő online események
Az EURES a Facebookon
Az EURES az X-en
Az EURES a LinkedInen
Az EURES az Instagramon
Leírás
- Közzététel dátuma
- 2026. április 10.
- Szerzők
- Európai Munkaügyi Hatóság | A Foglalkoztatás, a Szociális Ügyek és a Társadalmi Befogadás Főigazgatósága
- Témák
- Üzlet / Vállalkozás
- EU mobilitási eszköztár
- EURES képzés
- Javaslatok és tippek
- Belső EURES hírek
- Munkaerőpiaci hírek/mobilitási hírek
- Hírek/jelentések/statisztika
- Toborzási trendek
- Ifjúság
- Kapcsolódó szakasz(ok)
- Az EURES szolgáltatásai
- Súgó és támogatás
- Javaslatok és tippek
- Munkaerő-piaci információk
- Élet és munka
- Ágazat
- Activities of extraterritorial organisations and bodies
- Administrative and support service activities
- Arts, entertainment and recreation
- Information and communication
- Professional, scientific and technical activities