Mi az ifjúsági garancia?
Az ifjúsági garancia a tagállamok kötelezettségvállalása, amely lehetővé teszi azt, hogy a 25 éven aluli fiatalok az iskolai tanulmányok befejezésétől vagy a munkanélkülivé válástól számított négy hónapon belül színvonalas állást találjanak, illetve megszerezzék a jövőbeni elhelyezkedéshez szükséges képzettséget, készségeket és tapasztalatot.
Hogyan működik?
Minden tagállam az adott tagállamban egyedülálló nemzeti ifjúsági garanciaprogramot működtet. Az ifjúsági garanciaprogram közigazgatási, oktatási és üzleti partnereket von be olyan különböző tevékenységek támogatásába, amelyek segítik a fiatalok álláshoz jutását.
E tevékenységek közé tartoznak a helyi vállalkozások által nyújtott tanulószerződéses gyakorlati képzések, a gyakornoki képzések (ezek a munkahelyi tapasztalatot összehangolják az elméleten alapuló tanórákkal), állásajánlatok, az induló innovatív vállalkozások illetve az önfoglalkoztatás finanszírozása és tanfolyamok.
Kik vehetnek részt ebben a programban?
25 (egyes országokban 29) éven aluli fiatalok munkahelyük elvesztését vagy a formális tanulás befejezését követően vehetnek részt az ifjúsági garanciaprogramban.
Vállalkozások és szervezetek is részt vehetnek a programban partnerré válás és a program által ajánlott tevékenységek támogatása útján.
A program finanszírozása
Az ifjúsági garancia tagállami forrásokból, valamint az Európai Szociális Alapból és az ifjúsági foglalkoztatási kezdeményezésből származó hozzájárulásokból finanszírozzák.
Mit sikerült eddig elérni az ifjúsági garancia keretében?
2014 januárja óta 14 millió fiatal kapcsolódott be az ifjúsági garancia programjaiba, és mintegy 9 millió fiatal fogadott el valamilyen ajánlatot.
Az ifjúsági garancia sikertörténetei
- Aristea Zachari (Görögország)
- Tina Fonovic (Szlovénia)
- Elvis Skripunas (Litvánia)
- Nikolay Petrov (Bulgária)
Hol tájékozódhatnak a fiatalok és a vállalkozások a programról?
Az egyes országok kapcsolattartó pontjainak részletei A Foglalkoztatás, a Szociális Ügyek és a Társadalmi Befogadás Főigazgatóságának az ifjúsági garanciaprogramra történő jelentkezésről szóló weboldalán találhatók.
Teljes körű tájékoztatás A Foglalkoztatás, a Szociális Ügyek és a Társadalmi Befogadás Főigazgatóságának az ifjúsági garanciaprogramról szóló weboldalán található.
Kapcsolódó linkek:
Európai Szociális Alap: http://ec.europa.eu/esf/home.jsp?langId=hu
Ifjúsági foglalkoztatási kezdeményezés: http://ec.europa.eu/social/main.jsp?catId=1176&langId=en
Aristea Zachari (Görögország): http://ec.europa.eu/social/main.jsp?catId=89&langId=hu&newsId=2633&furtherNews=yes
Tina Fonovic (Szlovénia): http://ec.europa.eu/social/main.jsp?catId=89&langId=hu&newsId=2624&furtherNews=yes
Elvis Skripunas (Litvánia): http://ec.europa.eu/social/main.jsp?catId=89&langId=hu&newsId=2626&furtherNews=yes
Nikolay Petrov (Bulgária): http://ec.europa.eu/social/main.jsp?catId=89&langId=en&newsId=2630&furtherNews=yes
Az ifjúsági garanciaprogramra történő jelentkezés: http://ec.europa.eu/social/main.jsp?catId=1218&langId=hu
Az ifjúsági garanciaprogram weboldala: http://ec.europa.eu/social/main.jsp?catId=1079&langId=hu
További információk:
Az Ön EURES-tanácsadója
Élet- és munkakörülmények az EURES-országokban
EURES állásadatbázis
Az EURES szolgáltatásai munkaadóknak
EURES rendezvénynaptár
Közelgő online események
Az EURES a Facebookon
Az EURES a Twitteren
Az EURES a LinkedInen
Az EURES a Google+-on
Leírás
- Közzététel dátuma
- 2017. március 7.
- Szerzők
- Európai Munkaügyi Hatóság | A Foglalkoztatás, a Szociális Ügyek és a Társadalmi Befogadás Főigazgatósága
- Témák
- Hírek/jelentések/statisztika
- Sikertörténetek
- Ifjúság
- Kapcsolódó szakasz(ok)
- Súgó és támogatás
- Ágazat
- Accomodation and food service activities
- Activities of extraterritorial organisations and bodies
- Activities of households as employers, undifferentiated goods- and services
- Administrative and support service activities
- Agriculture, forestry and fishing
- Arts, entertainment and recreation
- Construction
- Education
- Electricity, gas, steam and air conditioning supply
- Financial and insurance activities
- Human health and social work activities
- Information and communication
- Manufacturing
- Mining and quarrying
- Other service activities
- Professional, scientific and technical activities
- Public administration and defence; compulsory social security
- Real estate activities
- Transportation and storage
- Water supply, sewerage, waste management and remediation activities
- Wholesale and retail trade; repair of motor vehicles and motorcycles