Soha nincs késő belefogni valami újba!
Eddy Bomboko énekesként és producerként kezdett dolgozni, de miután éveken át a zeneiparban dolgozott, úgy döntött, hogy szakmát vált. „38 évesen felismertem, hogy Belgiumban nem könnyű zenei karriert folytatni, ezért úgy döntöttem, hogy átképzem magam séfnek” – meséli Eddy.
Az Actiris International-nek (a brüsszeli állami foglalkoztatási szolgálat nemzetközi mobilitási osztálya, amely egyben EURES-tag is) köszönhetően Eddy sikeresen elvégezte a képzést, és egy hónapon belül munkahelyet talált Brüsszelben.
Nemzetközi munkatapasztalatra vágyva
Egy nap a fiatal séf e-mailt kapott az Actiris International egyik EURES-tanácsadójától egy csábító franciaországi lehetőségről. „Hat hónapos szakmai gyakorlatot ajánlottak a Haute-Savoie-i Club Med üdülőhelyen. Mindig is szerettem volna külföldön dolgozni, ezért azonnal jelentkeztem. Ez kiváló alkalom volt arra is, hogy többet megtudjak arról, hogyan működnek a francia éttermek.”
Eddy elmondása szerint az EURES központi szerepet játszott a közte és a munkáltató közötti közvetítésben. Az Actiris International feladata volt az állásinterjú megszervezése és a jelöltek előválogatása a munkáltató számára.
„Nélkülük nem találtam volna rá erre a lehetőségre” – mondja a fiatal séf. Visszatekintve Eddy emlékszik, a felvételi folyamat nagyon gyorsan zajlott.
„Az EURES tanácsadója az Actiris irodába hívott interjúra a Club Med-del. Amikor megérkeztem, rajtam kívül körülbelül 10 másik jelölt várakozott. Az interjú alatt a munkáltató elmondta, hogy művészi hátterem miatt nagyon érdekesnek találja az önéletrajzomat. Azt mondták, hogy hamarosan felveszik velem a kapcsolatot, de már most kezdjek el felkészülni a Franciaországba költözésre.”
A nemzetközi tapasztalat jelentősége
A Franciaországban szerzett tapasztalat után a fiatal séf készen áll a következő kalandra. Úgy véli, hogy a nemzetközi munkatapasztalat elengedhetetlen a szakmai előmenetelhez: „Sok kapu nyílik meg előtted. Jelenleg egy kongói állás végső kiválasztási szakaszában vagyok, és úgy gondolom, hogy a Club Med-nél szerzett tapasztalatom nagy szerepet játszott ebben.”
Eddy szerint a külföldi munkavállalást nem szabad félvállról venni. „Kellő érettséggel kell rendelkezni. Ez alatt azt értem, hogy készen kell állnod arra, hogy egy ideig távol leszel a családodtól. Az is fontos, hogy legyenek, akik támogatnak, a kalandba való belevágáshoz pedig elengedhetetlen a kellő kíváncsiság.”
Ön is szeretne külföldi kalandban részt venni? A világjárvány ellenére EURES-tanácsadóink készen állnak, hogy az álláskeresőket tanácsokkal lássák el és támogassák abban, hogy Európa-szerte álláslehetőségeket találjanak. Vegye fel a kapcsolatot az EURES ügyfélszolgálatával, hogy még ma elkezdhesse a keresést.
Kapcsolódó linkek:
További információ:
Az Ön EURES-tanácsadója
Élet- és munkakörülmények az EURES-országokban
EURES állásadatbázis
Az EURES szolgáltatásai munkaadóknak
EURES rendezvénynaptár
Közelgő online események
Az EURES a Facebookon
Az EURES a Twitteren
Az EURES a LinkedInen
Leírás
- Közzététel dátuma
- 2021. június 15.
- Szerzők
- Európai Munkaügyi Hatóság | A Foglalkoztatás, a Szociális Ügyek és a Társadalmi Befogadás Főigazgatósága
- Témák
- Ifjúság
- Kapcsolódó szakasz(ok)
- Ágazat
- Accomodation and food service activities
- Activities of extraterritorial organisations and bodies
- Activities of households as employers, undifferentiated goods- and services
- Administrative and support service activities
- Agriculture, forestry and fishing
- Arts, entertainment and recreation
- Construction
- Education
- Electricity, gas, steam and air conditioning supply
- Financial and insurance activities
- Human health and social work activities
- Information and communication
- Manufacturing
- Mining and quarrying
- Other service activities
- Professional, scientific and technical activities
- Public administration and defence; compulsory social security
- Real estate activities
- Transportation and storage
- Water supply, sewerage, waste management and remediation activities
- Wholesale and retail trade; repair of motor vehicles and motorcycles