Az EURES Görögország más országokkal való kétoldalú együttműködése részeként kisebb projekteket szervez különböző városokban, olyan napokat, amikor interjúkat tartanak, önéletrajzokat gyűjtenek és munkaközvetítési támogatást nyújtanak.
Eleni, aki Rodoszon született és nőtt fel, turizmust tanult, majd egy helyi szállodában recepciósként dolgozott, de Németországban szeretett volna új tapasztalatokat szerezni az idegenforgalmi ágazatban. Miután felkereste az állami foglalkoztatási szolgálatot, meglátott egy hirdetményt a németországi idegenforgalmi ágazatban betöltendő álláshelyekről, így jutott el az EURES-hez, ahol találkozott Styliani Stavrou tanácsadóval.
Azokkal az álláshelyekkel kapcsolatban, amelyek őt érdekelték, már lezajlottak a tervezett interjúk, és lezárult a folyamat. Styliani azonban bátorította Elenit, hogy küldje el az önéletrajzát egy másik EURES-tanácsadónak, Eleni Foulirának, aki felügyelte az önéletrajzok előválogatását.
„Álmomban sem gondoltam, hogy aznap reggel három hamburgi szállodai recepciós állásajánlattal fogok távozni a rodoszi irodából. Az EURES-tanácsadók tájékoztattak, segítettek az önéletrajzom elkészítésében és minden egyes lépésnél mellettem voltak – meséli Eleni Kritikou. –
Amint elküldtem az önéletrajzomat, Eleni Foulira bemutatott Anja Meschnek, egy hamburgi EURES-tanácsadónak, majd egy online videointerjút követően megkaptam álmaim állását. Köszönettel tartozom az EURES Görögország és az EURES Németország csapatának a folyamat során tanúsított rugalmasságukért; egy hónap sem telt el, és az életem új irányt vett, értékes tapasztalatokat gyűjtök.”
„Úgy tudnám jellemezni Eleni Kritikout, hogy a nyugodt erő – mondja Styliani. – Mindig mosolygott és minden tanácsomat megfogadta, és a kezdetektől tudta, hogy mit akar. Fontos volt, hogy folyékonyan beszél németül és angolul, de leginkább a nagyszerű hozzáállása és az érettsége számított, amely tulajdonságok egy internetes interjún is kiderülnek.”
„Fiatal még, ezért nincs túl sok tapasztalata, de én egy tanulni, fejlődni vágyó, törekvő nőt láttam benne, és azt kívánom, hogy csodálatosan alakuljon a karrierje.”
Kapcsolódó linkek:
Állami foglalkoztatási szolgálatok Görögországban
Szövetségi Munkaügyi Ügynökség Németországban
Az EURES Görögország Facebook-oldala
További információk:
Az Ön EURES-tanácsadója
Élet- és munkakörülmények az EURES-országokban
EURES állásadatbázis
Az EURES szolgáltatásai munkaadóknak
EURES rendezvénynaptár
Közelgő online események
Az EURES a Facebookon
Az EURES a Twitteren
Az EURES a LinkedInen
Az EURES a Google+-on
Leírás
- Közzététel dátuma
- 2017. augusztus 28.
- Szerzők
- Európai Munkaügyi Hatóság | A Foglalkoztatás, a Szociális Ügyek és a Társadalmi Befogadás Főigazgatósága
- Témák
- Az EURES legjobb gyakorlataMunkaerőpiaci hírek/mobilitási hírekToborzási trendekKözösségi médiaSikertörténetekIfjúság
- Kapcsolódó szakasz(ok)
- Élet és munka
- Ágazat
- Accomodation and food service activitiesActivities of extraterritorial organisations and bodiesActivities of households as employers, undifferentiated goods- and servicesAdministrative and support service activitiesAgriculture, forestry and fishingArts, entertainment and recreationConstructionEducationElectricity, gas, steam and air conditioning supplyFinancial and insurance activitiesHuman health and social work activitiesInformation and communicationManufacturingMining and quarryingOther service activitiesProfessional, scientific and technical activitiesPublic administration and defence; compulsory social securityReal estate activitiesTransportation and storageWater supply, sewerage, waste management and remediation activitiesWholesale and retail trade; repair of motor vehicles and motorcycles