Állítsa össze előre, mit fog tanulni!
A tanulmányokat és a kreditpontokat lehetőség szerint érdemes még az előtt pontosítani, hogy felkeresné a kiválasztott egyetemet vagy főiskolát. Ha csereprogramban vesz részt, az adminisztráció különbözhet az otthoni intézményében megszokottaktól, ezért időbe telhet, mire kiismeri magát. Jó, ha már az érkezés előtt van egy kész terve, mivel így elkerülheti a felesleges izgalmakat, hiszen a külföldi tanulmányi program első napjai amúgy sem lesznek könnyűek.
Kérdezzen!
A külföldi tanulmányokra való felkészülés egyik legjobb módja, ha körbekérdez azoknál, akik már részt vettek a programban. Ezzel értékes információkhoz juthat a szóba jöhető kurzusokról és modulokról, gyakorlati ötleteket kaphat a szálláskereséshez, vagy azt is megtudhatja, hová érdemes ellátogatni. A közösségi médiában és a csoportokban felveheti a kapcsolatot olyanokkal, akikkel együtt fog tanulni, így már előre megoszthatják egymással a tapasztalatokat.
Ismerkedjen meg a helyiekkel!
Ha szívesen javítana a nyelvtudásán, legjobb, ha anyanyelvi beszélőkkel ismerkedik. Könnyen találkozhat új emberekkel, ha belép az érdeklődési körének megfelelő csoportokba, társaságokba, vagy keres egy nyelvgyakorló kört. A helyiek megismerésével arra is lehetősége nyílhat, hogy részt vegyen a kulturális ünnepeken és helyi eseményeken, és tartós kapcsolatokat alakítson ki a tanulmányai helyszínén.
Vegyüljön el!
Ne ragaszkodjon az eddigi ismereteihez, inkább próbáljon megmártózni annak az országnak a kultúrájában, ahol tanul. Kóstolja meg a helyi ízeket, ismerje meg a helyi történelmet és kultúrát. Ez amellett, hogy gazdagítja a külföldi tanulás élményét, hasznos hátteret ad a nyelvtanuláshoz. Töltse hasznosan a szabadidejét: keresse fel a közeli városokat, emlékhelyeket, történelmi helyszíneket, szép természeti tájakat, múzeumokat és más kulturális központokat, járjon színházba, hangversenyre, kiállításokra.
Próbáljon ki valami újat!
Ha még nem beszéli annak az országnak a nyelvét, ahol tanul, miért nem iratkozik be egy kezdő tanfolyamra? A külföldi tanulmányok ideje alatt egy új sport vagy hobbi elkezdése is jó ötlet lehet. Lehet, hogy külföldön olyan tevékenységekre is lehetősége nyílik, amelyeket otthon nem tudna kipróbálni. Miért ne próbálkozna meg valamelyikkel?
A tanulásról se feledkezzen meg!
Amellett, hogy igyekszik a lehető legtöbbet kihozni a külföldön töltött időből, azért a vizsgákat se hanyagolja el. Minden nap tartson fenn valamennyi időt a tanulásra, és ne bízza el magát! Ha most tanulja a nyelvet, használja ki az anyanyelvi közeget, és ragadjon meg minden lehetőséget a gyakorlásra. Miért is ne szánhatna rá mindennap egy kis időt valamely készségének csiszolására?
Reméljük, tanácsaink segítenek abban, hogy külföldi tanulmányai során fantasztikus élményeket szerezzen! Olvassa el kapcsolódó cikkeinket arról, miért érdemes külföldön munkát vállalni, és hogy a külföldi élet hogyan segíthet az önismeret fejlesztésében.
Az Európai Foglalkoztatási Mobilitás Portálja, partnerségben az EURES-szel.
Kapcsolódó linkek:
Öt ok, amiért érdemes külföldön munkát vállalni
A külföldi élet segíthet az önismeret fejlesztésében?
További információ:
Az Ön EURES-tanácsadója
Élet- és munkakörülmények az EURES-országokban
EURES állásadatbázis
Az EURES szolgáltatásai munkaadóknak
EURES rendezvénynaptár
Közelgő online események
Az EURES a Facebookon
Az EURES a Twitteren
Az EURES a LinkedInen
Leírás
- Közzététel dátuma
- 2019. július 26.
- Szerzők
- Európai Munkaügyi Hatóság | A Foglalkoztatás, a Szociális Ügyek és a Társadalmi Befogadás Főigazgatósága
- Témák
- Javaslatok és tippekIfjúság
- Kapcsolódó szakasz(ok)
- Élet és munka
- Ágazat
- Accomodation and food service activitiesActivities of extraterritorial organisations and bodiesActivities of households as employers, undifferentiated goods- and servicesAdministrative and support service activitiesAgriculture, forestry and fishingArts, entertainment and recreationConstructionEducationElectricity, gas, steam and air conditioning supplyFinancial and insurance activitiesHuman health and social work activitiesInformation and communicationManufacturingMining and quarryingOther service activitiesProfessional, scientific and technical activitiesPublic administration and defence; compulsory social securityReal estate activitiesTransportation and storageWater supply, sewerage, waste management and remediation activitiesWholesale and retail trade; repair of motor vehicles and motorcycles